Klánunk rövid története
A MI KLÁNUNKNAK CÉLJAI VANNAK!!!!!!!
Először is kezdjük az elején. Amikoris Gradist-al elhatároztuk, hogy kilépünk egy olyan klánból, ahol a számunkra fontosnak tartott emberi értékek; vagyis a tisztesség, emberségesség, becsület, összetartás, bizalom nem voltak jellemzőek néhány embernél (Tisztelet a kivételnek!). Az én részemről volt 1 személyes ok is, ami meglehetősen nyomós ok volt, de ez most mellékes. Tehát miután én elhatároztam, hogy kilépek, Gradist szó nélkül követett, meg sem kellett kérnem, hogy tartson velem. Elhatároztuk, hogy egy olyan klánt hozunk létre, ahol esetleg barátságok szövődnek,(mint Gradist és énköztem) és a célunk az volt, hogy olyan embereket vegyünk be a klánba, akik hasonlóan gondolkodnak, mint mi. Elveket állítottunk fel, elhatároztuk, hogy akármilyen kevesen leszünk, akkor is megválogatjuk az embereket, akiket felveszünk. Megbeszéltük, hogy tagfelvétel esetén elbeszélgetünk a tagjelöltel, felteszünk neki kérdéseket, és a válaszai alapján döntjük el, hogy szükségünk van-e rá, vagy sem. Ez nagyképűen hangozhat, de mindenképpen csakis olyan tagokat szerettünk volna, akikkel tudunk együtt játszani, akikkel tudunk beszélgetni, akikre számíthatunk mindenben, mindenkor. Felállítottunk továbbá egy olyan -eddig még 1 klánban sem tapasztalt- elvárást, ami a korhatárra vonatkozott. 20 évesek már elmúltunk, így tehát úgy láttuk jónak, hogy 20 év körüli játékosokat keresünk a megfelelő kommunkiáció reményében.
Az eddigi tagok csatlakozásának története
Klánunk megalakulása után Gradist csatlakozott először a klánba, és ő lett a második számú vezér. Aztán rögtön bevettük még Colossus-t, aki szintén abból a klánból vállt ki, ahonnan mi. Egy darabig hármasban voltunk, aztán a jószerencse összehozott minket Roberoto-val, akit nagyon szimpatikusnak találtunk, az életkor is stimmelt, be is vettük a klánba. Immáron négyesben folytattuk tovább Aden-i életünket. Elég sokáig nem találtunk újabb tagot, mígnem a sors összehozott minket ColdFusion-al, akinek a klán további fejlődését köszönhetjük. ColdFusion felvételekor csatlakozott hozzánk Fila0, klánunk első női tagja, és haverja, akinek sajnos nem emlékszem már a nevére, mivel nagyon rövid idő után szó nélkül kilépett. Ezt követően belépett még 2 személyes ismerősöm Cobain és Scarecrow. Cobain szintén szó nélkül hagyta el a klánt, ami elég rosszul esett... Ezek után ColdFusion beajánlotta osztálytársát, és barátját, Szalka-t, akit nagyon szivesen láttunk a klánunkban. Szintén egy nagyobb szünet tagfelvétel területen, mígnem ránktalált Pepita, klánunk második női tagja, aki szintén nagyon tetszett nekünk, hosszabb beszélgetés után csatlakozott ő is a klánunkba. Ezekután felgyorsultak a dolgok, egyre több játékos figyelt fel a klánunkra, és nagyobb lett az érdeklődés is. Felkeresett Urik, és Moina. Moina klánunk immáron harmadik női tagja. Szerettek volna ők is a klánunkba tartozni. Mindkettőjükkel elbeszélgettem, nagyon tetszettek a válaszaik, látszott rajtuk, hogy valóban érdeklődnek a klán iránt, így mindketten csatlakozhattak. Ezután rövid időn belül 1 tagtoborzás alkalmával csatlakozott hozzánk 1 hosszabb beszélgetés után xecutorHMW, aki egyenesen úgy keresett meg, hogy szeretne egy Tiszetesseges klánhoz tartozni!
Klánunk szintlépései
Miután megalapítottuk a Sinto-Seiken klánt, sikerült rögtön a második szintre emelni. A harmadik szintet Roberoto és Colossus segedelmével sikerült összehoznunk. A negyedik szintet Roberoto, Fila0 és ColdFusion közreműködésével hoztuk össze. Az ötödik szintet pedig a klán összes tagjának segítségével együtt sikerült meglépnünk.
Köszönet a klán tagjainak!
Ezúton szeretném megköszönni a klántagoknak, amit eddig a klánért tettek! Igazán büszke vagyok rátok! Remek emberek vagytok mindannyian! Nagyon lelkesen segítitek a klánt, ezáltal megkönnyítve a dolgomat! Nagyon remélem, hogy sikerül megtartanunk ezt a remek hangulatot, ami jelenleg a klánon belül uralkodik! Remélem sikerül hasonló jó embereket találni, mint amilyenek TI vagytok! Nagyon köszönöm, hogy bíztatok bennünk vezérekben, bíztatok a klánban, és felvállaljátok azokat az elveket, amiket mi vallunk és amiben hiszünk! További élvezetes játékot, és felhőtlen szórakozást kívánok nektek!
Maximális tisztelettel: Tiszteletes
Történetünk természetesen folytatódik.
Átéltünk nehéz időket és nehéz döntéseket hoztunk, ennek eredményeként megváltunk egy tagunktól, ColdFusion-tól és másod kaijától Myrantiel-től. A döntést a többség üdvözölte, néhányan azonban vele tartottak. Én ezúton is köszönöm neki, hogy segített elválasztani az ucsut a búzától. A távozó klántagok: Pepita, Moina, Xecutor, Szalka. Köszönöm, hogy tovább erősítették csapatunkat. A megmaradt klántagok egy olyan komoly keménymagot alkottak amelyre immár bármit lehet alapozni. Természetesen tanultunk az esetből, a felvétel szabályait megszigorítottuk és reméljük a jövőben nem kell hasonló döntést hoznunk. Ezzel a maggal aztán komoly lépésre szántuk el magunkat. Az előző serverünkkel egyre több gondunk, bajunk akadt az állandó resik és laggok élvezhetetlenné tették a játékot, ezért elkezdtünk másfelé kacsintgatni. Tiszteletessel rövid időn belül találtunk is egy kiváló szervert ahova az átköltözés teljesen problémamentesen zajlott. Pillanatnyilag még ismerkedünk a helyi sajátosságokkal de azt hiszem minden tagunk megelégedésére szolgállt a költözés.
Gradist |